2015. szeptemberében nyíltottuk meg kapunkat a Dublin és környékén élő magyar családok gyermekei számára. Iskolánkban és óvodánkban szakképzett, tapasztalt, lelkes pedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel.

A DIÓ alapelvei közé tartozik, az aktív olvasóvá nevelés továbbá célunk, hogy a gyermekeket aktív szinházlátogatóvá is neveljük. Ehhez lehetőségeinkhez mérten lépéseket is teszünk.

A 2018/2019-es tanévben elinditottuk kibővítve a négyosztályos alsótagozatunkat felmenő rendszerben a felső tagozatot, továbbá Mákszemek néven zenés-mondókás, játékos foglalkozást, emellett a magyart tanulni vágyó felnőttek számára a magyar mint idegennyelv oktatását.

Célunk, hogy a gyermekek megtanuljanak helyesen beszélni, írni és olvasni magyarul, hagyományainkon keresztül játékosan tanuljanak. Programunk részét képezi a magyar nyelv és irodalom oktatásán túl történelmi, honismereti, környezeti alapismeretek átadása.

A kedves érdeklődő bepillantást nyerhet életünkbe a www.facebook.com/dublini.iskola.ovoda Facebook oldalunkon. Mindenkit várunk nagy szeretettel! 🙂

Dió a nappaliban

A koronavírus megmutatta, hogy még mindig az élet a legnagyobb rendező, hiszen tavaly tavasszal egyik napról a másikra változtatta meg mindenki életét a világjárvány. A DIÓ tanárainak és diákjainak is alkalmazkodniuk kellett a váratlanul kialakult szituációhoz. Örömmel jelentjük, hogy a … Olvass tovább >>>

Suli iskolapad nélkül

Az elmúlt hetek intézkedései alaposan felforgatták az emberek életét, és mind tudjuk, hogy emögött a koronavírus (SARS-CoV-2) mumus áll. A csapból is ez folyik, főként cseppfertőzéssel terjed, vagy érintkezés útján. Ezért mindenkit megkértek, hogy maradjon otthon lehetőség szerint. Végezzék a … Olvass tovább >>>

Szökőévi farsang Dublinban

A Dublini Iskola és Óvodában – DIÓ – farsangi foglalkozás volt betervezve 2020. február 29-én. Nem úgy kelt fel még a nap sem az ír fővárosban február 29-én, s ezt szökőévben egyszer teheti meg Dublinban. Talán épp ennek köszönhető, hogy … Olvass tovább >>>

Jelentkezz a DIÓ-ba!

Csatlakozz Önkéntesnek kreatív iskolánkhoz!

Lelkes önkénteseket keresünk elsősorban online feladatok végzésére.
Várunk szeretettel!
Jelentkezni lehet a masulidublin@gmail.com email címen és a 085-150-6588-as telefonszámon!

Aranyalma Januárban

Január 25-én a második alkalom a magyar kultúra jegyében telt. Megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról, majd ezt követően érkezett Dublinba az Aranyalma Páros. Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt ketten egy csapat, két előadással lepték meg az iskola diákjait. Először az … Olvass tovább >>>

Tél és annak minden velejáróra

Kezdjük a kicsikkel, ahogy mindig is és haladjunk szépen sorjában. December hónapot írva rohamosan közeledik a karácsony, az ünnepi hangulat és készülődés szinte mindenhol megtalálható. Nincs ez másként az ovisok körében sem, ahol most Vendel óvóbácsi vezetésével a karácsonyi időszakra … Olvass tovább >>>

1 2

Comments are closed.