A Dublini Iskola és Óvodában – DIÓ – farsangi foglalkozás volt betervezve 2020. február 29-én.

Nem úgy kelt fel még a nap sem az ír fővárosban február 29-én, s ezt szökőévben egyszer teheti meg Dublinban. Talán épp ennek köszönhető, hogy az elmúlt hetek viharos időjárása után egy nappal korábban érkezett a tavasz a megszokottnál. Talán odafent is tudták, hogy jó időnek kell lenni, hiszen ez egy különleges nap a magyar gyerekek számára. Sokan már jelmezbe öltözve jöttek a foglalkozásra, hiszen tudták előre, a farsang fogja ellopni a show-t.

Hogy miért is húztak maskarát? – Mert Anya azt mondta, lehetne ez az egyik legegyszerűbb megfogalmazás. Volt, aki tudta és ismeri a farsangi hagyományokat, azonban azok sem búslakodtak   akiknek ez újdonság volt, hiszen az egész nap a farsang körül forgott. Ennek megfelelően, a Farsangi szokásokról, eredetéről, mai formájáról tanulhattak a gyerekek.  Megtanulhatták többek között, hogy Mohácson nem csak vész volt, de ünnep is (a legenda szerint a farsang születésének köszönhető a törökök kiűzése Mohácsról), s a leghíresebb farsangi esemény is ehhez a településhez köthető, ami nem más mint a Busójárás. Szó esett a busók viseletéről, eszközeikről, és hagyományaikról. A busójárásról nem csak tanultunk, de meg is tapasztalhattuk az ovis csoportnak köszönhetően, hiszen az egész iskolát osztályról osztályra bejárták busójárásukkal.  A kézműves foglalkozások alkalmával farsangi maszkokat készíthettek a gyerekek ki-ki igénye és ügyessége szerint. A magyar nyelv, irodalom, írás-olvasás és történelem órák és közös kézműves foglalkozás után kezdődhetett a farsangi mulatság, amelynek kicsik nagyok örülhettek.   Felsorakoztak és bemutatták a jelmezeket ki kinek vagy épp minek öltözött be.  Kétségkívül a Rubik-kocka volt a legnépszerűbb a gyerekek körében, de találkozhattunk Szent-Györgyi Alberttel, Bíró Lászlóval, C-vitaminnal, telefonközponttal, golyóstollal, gyufával és még Piroskával is. A rengeteg Rubik-kocka jelmez nem volt meglepő számunkra, ugyanis arra kértük a szülőket, ha lehet, magyar vonatkozásban gondolkodjanak első sorban, amely lehet híres magyar személy, magyar találmány, eszköz, tárgy vagy bármi, ami a magyarsághoz köthető. A zenés-táncos mulatságon nassolásra is volt lehetőség, amely az SZMK érdeme.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

Comments are closed.