Én úgy szocializálódtam, hogy a házban nem viselünk cipőt, mert így tisztább és egészségesebb. A környezetemben mindenki hasonlóan gondolkodott. Természetes volt, hogy az előszobában lehúztuk a cipőnket, ha vendégségbe mentünk. Kérnie se kellett a házigazdának, szó nélkül mindenki lerúgta a lábbelit.

Amikor kis családommal Írországba költöztem, meg sem fordult a fejemben, hogy ez itt másképp lesz. Úgy gondoltam, mivel a szigeten gyakran esik, sár is van bőven, biztos nem tapossuk a szőnyeget cipőben. Dehogynem! Legalábbis nekem az a tapasztalatom, hogy Írországban a cipő marad.

Gyerekeim vannak, akiknek a barátai minden nap átjönnek hozzánk, és nekem minden nap el kell mondanom, hogy húzzák le a cipőjüket, ha felmennek az emeletre, mert ott végig padlószőnyeg van. Ha nem szólok nekik, simán felmennek cipővel. Olyan vagyok, mint egy papagáj, nyomom ugyanazt a szöveget “take your shoes off, shoes off, SHOES OFF!!!!!”. Egy-egy gyerkőc már megtanulta, mi a módi nálunk, de a többségnél sajnos csak pillanatnyi eredményt értem el. Némelyiknek az is természetes, hogy a cipős lábát felrakja az ágyra. Na, az már kiveri a biztosítékot nálam. Olyan is előfordul, hogy papucsban jön át az illető, – mert most divat a hosszú szárú sportzokni papuccsal -, és úgy gondolja, hogy akkor azt meg pláne nem kell lehúznia, mert a papucs nem cipő, hiába hordta egész nap a városban. Hát… öööö

Szerelőtől általában nem várom el, hogy lehúzza a bakancsát. Gyakran ki kell ugraniuk a kocsihoz munka közben, zavaró lehet fel-le huzigálni a cipőt egész nap stb. Nem kevés fűtésszerelő végigtrappolt már a házon sáros, vizes, havas lábbelivel. Nem örültem neki, de elfogadtam. Legutóbb viszont festettünk, amikor ablakost kellett hívnunk. Az ír fickó azonnal levette a cipőjét az előszobában. Mondtam is neki, hogy nem szükséges, nézzen körbe, festünk, szalad az egész ház, de ő akkor is zokniban maradt, pedig neki is ki kellett mennie a furgonjához többször. Gondoltam, ilyen az én formám, a porban, rumliban kifogom az ilyen szent embert.

Gyerekzsúron jártunk úgy még a kezdeti időkben, kislányommal azonnal levettük a cipőnket, pedig a vendéglátó szólt, hogy ne tegyük, de azt hittem, csak udvariaskodik. Hamar rájöttem, hogy nem udvariaskodott. A fehér padlószőnyegen mindenki cipőben táncikált és kergetőzött. Megkérdeztem a lányomat, kéri-e a cipőjét, de nem akarta, én meg nem erőltettem. Két óra múlva a hófehér harisnyanadrág talpa sötétszürke színben pompázott. De annyi baj legyen! Jól éreztük magunkat, én meg megtanultam a leckét.

Párom csípett el egyszer egy reggeli rádióműsort, amiben szintén ezzel a kérdéssel foglalkoztak, vagyis le kell e húzni a cipőt a házban. Az ír műsorvezető azon a véleményen volt, inkább tapossák sáros lábbal a szőnyegét, mint izzadt zokniban, mert az nagyon undorító. Nos… így is meg lehet közelíteni a kérdést.

Ahány ház annyi szokás, még ha olyan aprócska dologról is van szó, mint a cipő lehúzása, tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani, akár tetszik, akár nem.


Comments

Szösszenet – Cipőkérdés — No Comments

Leave a Reply