Egy lelkes csapat arra vállalkozott, hogy az országszerte használaton kívül eső telefonfülkéket defibrillátorral (Automatic External Defibrillators – AEDS) látja el. Az ötlet először Killarney-ben valósult meg 2016 novemberében. Mivel az újraélesztő készülék tökéletesen passzol a fülkébe, hasznossága pedig megkérdőjelezhetetlen, ezért a Heart of Ireland projektet kiterjesztik minden városra és falura, ahol elhagyott fülkére lehet találni. Több szervezet és társaság segíti a munkájukat, így reményeik szerint az elkövetkező néhány évben sikerül befejezniük a fejlesztést.

Ezek a defibrillátorok felnőtteknél, illetve 8 éves kor feletti, legalább 25 kg súlyú gyermekek esetében alkalmazhatóak. A készülékek elektródákkal a beteghez csatlakoztatva képesek a szívritmus elemzésére, kommunikálnak az elsősegélynyújtóval, és kamrafibrilláció észlelése esetén figyelmeztetnek az elektrosokk szükségességére.


Comments

Életmentő telefonfülkék — No Comments

Leave a Reply