James Reilly egészségügyi miniszter szerint szigorítani kell a cigarettatilalmat, hogy a szabadban lévő étkező részeknél se lehessen rágyújtani. Jön a jó idő (lassan, de biztosan), és a kávézók, éttermek kinyitják a teraszaikat, asztalokat raknak ki az üzlethelyiség elé, hogy a vendégek a szabad ég alatt is fogyaszthassanak. A miniszter szerint ezeknek mind nemdohányzó területeknek kellene lenniük. Azt is felvetette, hogy a nagyobb üzletláncok, mint a Tesco, SuperValu vagy a Dunnes, a jövőben ne forgalmazzanak dohányárut.

Nemcsak egészségügyi, hanem köztisztasági szempontból is elmarasztalják a cigarettázókat. Mint kiderült, Dublin utcáin a szemét 60 százalékát a cigarettacsikkek, a cigarettás dobozok és a gyufaszálak teszik ki. A tekintélyes mennyiség feltakarítása komoly feladat, ami ráadásul nem kevés pénzbe kerül, ezért “Bin the Butt” kampányt hirdettek, hogy a dohányzók – tisztelet a kivételnek – próbáljanak változtatni ezen a rossz szokásukon, és ne dobják el a csikket az utcán.

Az utcai szemét 19 százaléka ételmaradék, élelmiszer, melynek domináns része kiköpött rágógumi. Ennek a felkaparásához pedig már nem elegendő egy seprű és egy lapát, vagyis még több munka, még több pénz. Ezen a szokáson is lehetne változtatni…

http://www.dublincity.ie/BintheButt

Comments are closed.