“Ez egy kis kalapács, de nagy dolgokra lehet képes” – mondta Laurent Fabius, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke, amikor a kalapáccsal jelképesen leütötte a klímaegyezmény elfogadását. A párizsi klímacsúcson résztvevő 195 ország által jóváhagyott klímavédelmi megállapodás az első egyetemes és kötelező érvényű egyezmény, amely meghatározza az elkövetkező 20-30 évet, illetve felváltja a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt.

A megállapodás szövegén éveken át dolgoztak, még a találkozó előtti utolsó este is átfogalmazták. A megállapodás értelmében a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt.

“Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában” – hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter. “Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az élelmezésbiztonság, a szegénység elleni küzdelem, az alapjogok és végül a béke” – tette hozzá.

A klímacsúcs eredményét a Greenpeace is történelmi fordulatnak minősítette. „A szöveg egyértelműen a történelem szemétdombjára helyezte a fosszilis energiákra épülő ipart” – mondta Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezetője. A Greenpeace szerint a párizsi megállapodás céljainak teljesítéséhez elengedhetetlen a fosszilis energiahordozók támogatásának, illetve az erdők irtásának teljes megszüntetése 2020-ra; valamint az átállás a 100% megújulókra 2050-ig.

A teljes szöveg elolvasható itt: http://unfccc.int/resource/docs/2015/cop21/eng/l09.pdf

Comments are closed.