Október 5. – DIÓ 3. foglalkozása.

Borús délelőtt kezdte meg idei harmadik foglalkozását a Dublini Magyar Iskola és Óvoda a Liffey partján. Ez a tanítási nap a megemlékezéseket helyezte előtérbe. Ugyanis 1849. október 6-ra emlékeztek a tanárok és diákok. Ez alkalomból az iskola központi helyiségében Faliújságot helyeztek el, feltüntetve a fontosabb eseményeket, a vértanúkról írott valamennyi verset, a magyar zászlót, Kossuth nyilatkozatát, és ennek középpontjában a mártírok arcképét és neveit a következő felhívással : „Tisztelet és főhajtás az Aradi vértanúk előtt!”. Ezt a faliújságot minden korcsoport és osztály megtekintette, és a felhívásnak eleget téve kezdték meg a tanulást.

A Mákszemek csoportjában bemutatkozott Pernes Alíz óvónéni, akinek ez volt az első napja. A gyerekekkel való ismerkedést követően a szülőkkel közösen megbeszélték, hogyan képzelik el a közös munkát. A gyerekek a mozgásos mondókákat, az éneklést élvezték a legjobban a nap folyamán.
Az ovis csoportban a magyar népmese napját (amely szeptember 30-án volt) méltatták. Az esemény Benedek Elek nevéhez fűződik, a kitűnő meseíró ugyanis ezen a napon született. Az igazmondó juhász c. mesét hallhatták a gyerekek Benedek Elek tollából. Azonban nem ez volt az egyetlen megemlékezés. Október 4-én van az Állatok Világnapja, és ez Assisi Szent Ferenc (az állatok védőszentje) halálának napja is egyben.  A világnap alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, és segítőtársként, barátként gazdagítják mindennapjainkat. Ebből az alkalomból „Állati jó jóga” gyakorlatokat végeztek a gyerekek, segítve a helyes légzést és testtartást. Témánál maradva, a kézműves foglalkozáson gyurmából csigákat, és ki-ki kedve szerint más állatfajtákat készítettek.
Az első osztályban tovább haladtak Betűországban, az  a, A, á, Á hang gyakorlása mellett az m,M hangokat tanulták a nebulók.  Nem csak olvasni tanulták meg a hangokat, de leírni is a gyakorlófüzetükbe.
A 2. osztályban „Meseország” volt az órák témája. A Sündisznó mese meghallgatását követően párokat alkottak és különböző szituációs játékokat játszottak a gyerekek. Ezen felül a Játssz velünk Balassi kiadványból az első leckét vették végig a nap folyamán.
Negyedik osztályban már nem babra megy a játék. A Főnevek vették át a főszerepet, majd azok csoportosítása. A főnév nem a legkönnyebb és egy nap alatt letudható szófaj, így a főnévvel még biztosan találkoznak a negyedikesek. Amely talán könnyebb volt, az Móra Ferenc A csaló c. elbeszélése, amelyet közösen olvastak órán, és a mindennapi életből kiragadott hős tematikával foglalkoztak, reflektálva az előző órán tanultakra.
Mindemellett Novák Zsolt elkalauzolta őket a végtelen számok világába, és a végtelen mennyiségekről tanultak, amely David Hilbert Grand Hotel paradoxonjához fűződik.
A LazaCé egyetlen célt tűzött ki a foglalkozás során, amely nem volt más, mint Nyulász Péter Helka c. műve. A hercegkisasszony kalandjait, és a Burok-völgy árnyait jól kivesézték, és egyfajta kerekasztal megbeszélést kialakítva mindenki elmondhatta a véleményét és benyomását a könyvről. Természetesen nem feledkeztek meg az Aradi vértanúkról, akikről egy-egy vonatkozó vers olvasásával emlékeztek meg.
A kézműves foglalkozáson „ŐSZre vágtuk” címmel készítettek mozgóképeket Temesi Kriszta vezetésével. A kifestők és képek felhasználása után ún. Stop-Motion videókat készítettek közösen, amely az Őszi életet keltette életre.
A negyedik osztály és a Laza Cé projektje a Balaton és környékének megformázása volt agyagból. A balatoni formákat felhasználva zseléfőzés következett, és megrendezésre került az I. Balaton Átevés. Mondanom sem kell, mindenki „tiszteletét tette” a versenyen.

Az alkotások megtekinthetők a DIÓ facebook oldalán, illetve a bejegyzés alján található linken érhetőek el.

https://www.facebook.com/dublini.iskola.ovoda/

https://www.facebook.com/watch/?v=2479098502367707

https://www.facebook.com/watch/?v=1424358641053459

 


Comments

Őszi széles — No Comments

Leave a Reply