Az ír illetékes hatóságok a borzot tartják az állati tbc vektorállatának, ezért évtizedek óta irtják őket. Az állatvédők viszont aggódnak az ír borzállomány eltűnése miatt.

Fertőzött borzok

Még a ’70-es években kiderült, hogy Írországban és az Egyesült Királyság délnyugati területein a borzok 20 %-a Mycobacterium bovisszal fertőzött. Ez a baktérium tuberkulózist illetve agyhártyagyulladást okozhat az állatoknál. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a fertőzött borzok közelében legelő szarvasmarha-állomány is megbetegedett. Vizsgálatok igazolták, hogy ugyanaz a baktériumtörzs fertőzte meg mind a két állatfajt. A szakértők nagyon valószínűnek tartják, hogy a fertőzött borz vizeletével történő közvetett érintkezés okozta a betegség terjedését a marhák között, mivel a borzok éjszaka szeretnek a legelőkön vadászni. Ezek után a szarvasmarhák védelme érdekében megkezdődött a borzok irtása, pedig a mai napig nincs konkrét bizonyíték arra, hogy a szarvasmarhák valóban a borzok által fertőződtek meg.

IWT – Ír állatvédők a borzokért

Az IWT (Irish Wildlife Trust) kérvényt nyújtott be az irtás megállítása érdekében, amelyhez több mint tízezer támogató aláírását csatolták. Azt szeretnék elérni, hogy a borzállomány felszámolása helyett inkább védőoltással védekezzenek a gazdák, amely olcsóbb és hatékonyabb módszer. Elsősorban azzal érvelnek, hogy nincs tudományosan alátámasztva, hogy a borzok terjesztik a tbc-t, mint ahogy az sem igazolódott be, hogy a hordozók kiirtása eredményes fegyver lenne az állati tbc előfordulások csökkentésére.

Szerintük a borzirtással az ország megszegi az 1982 óta hatályos berni egyezményt, amely az európai, vadon élő élővilág és a természetes élőhelyek védelmét szolgálja. A megállapodás értelmében a borzirtás az ír termőföldeknek csak a 30%-án történhetne, de a tisztogatási program már 2012-ben nagyobb területet érintett.

Angliában is hasonló okok miatt pusztítják a borzállományt. Rókával, mosómedvével vagy csapdával ejtik el őket. Vannak helyek azonban, ahol egyéb céllal vadásznak borzra, például Oroszországban elfogyasztják a húsát, a zsírjából pedig orvosságot készítenek.

Comments are closed.