Határtalan Gondoskodás
Segítse velünk időskorú szerettei mindennapjait a tőlük való távolságtól függetlenül!
Vállalkozásunk elsősorban a külföldön élő magyarokat hivatott segíteni a Magyarországon élő időskorú szeretteikről történő gondoskodásban, és a velük való minőségi kapcsolattartásban.
Olyan elszármazottaknak szeretnénk segíteni, akik a távolság és a hazalátogatásokra rendelkezésre álló szabadidő szűkössége miatt nem tudják idős hozzátartozóik mindennapjait úgy segíteni, ahogyan szeretnék, vagy ahogyan idős hozzátartozóinak erre szüksége lenne.
Megbízás esetén időslátogatás, és házi segítségnyújtás keretében a saját otthonukban élő időseknek tudunk legalább heti rendszerességgel besegíteni kis és nagybevásárlásban, kis és nagytakarításban, mosás, vasalás, mosogatás, orvoshoz kísérés, társalgás, vagy éppen a napi ügyintézési feladatok átvállalásában.
Online beszélgetések biztosítása:
Tudjuk milyen sokat jelenthet, hogy rég látott szüleinket, nagyszüleinket ne csak telefonon halljuk, de néha saját szemünkkel, pillantásunkkal is közvetítsük szeretetünket, érzelmeinket. Épp ezért igény szerint, a látogatások alkalmával lehetőséget biztosítunk videó telefonos beszélgetésekre Ön és a szolgáltatásainkat igénybe vevő, időskorú rokona között. (Mobilinternet, és tablet segítségével, előre egyeztetett, kilátogatási időpontokban.)
Országos szintű lefedettségre törekszünk, a megfelelő volumenű érdeklődéstől és kereslettől függően. Jelenleg Budapesten, Diósdon, Érden, Debrecenben, és Debrecen kisebb vonzáskörzetében tudunk házi segítségnyújtást vállalni, de az igényeket befogadjuk, és azokat követve mielőbbi bővülésre, lefedésre törekszünk.
További információkért kérem látogasson el weboldalunkra!
Határtalan Gondoskodás
http://hatartalangondoskodas.hu/
tel: +36306322257
email: hatartalangondoskodas@gmail.com
facebook: https://www.facebook.com/hatartalangondoskodas