2023 május 14-én éjjel bevándorlásellenes tüntetők hajléktalan menekültek sátrait égették el Dublin belvárosában. A rögtönzött ideiglenes menedékhely egy barikád mögött állt, amelyet a menekültekkel együttérzők emeltek, miután a tüntetők megjelentek az utcában. A tüntetők tojásokkal dobálták az ellentüntetőket. A rendőrség igyekezett gátat képezni közöttük. Éjjel 22:45 körül egy több férfiból álló csapat szétszedte és felgyújtotta az ideiglenes sátortábort.

Több politikus elítélően nyilatkozott az esetről, amelyben jelenleg rendőrségi nyomozás folyik. Simon Harris igazságügyi miniszter kihangsúlyozta, hogy a tiltakozás joga nem azonos mások veszélyeztetésével vagy megfélemlítésével. Leo Varadkar rosszindulatú opportunizmusnak nevezte az elkövetett erőszakot, amelyből egy elenyésző kisebbség hasznot akar húzni. Eoin Brón (Sinn Féin TD) a menekülttábor lerombolását rasszista bűncselekményként határozta meg, és hozzá tette “Nem ilyenek vagyunk mi, mint nép!”

Az ellentüntetőkhöz csatlakozó Kate Mooney azt nyilatkozta, hogy a tüntetők közé olyan emberek is besodródtak, akiknek jogos sérelmeik vannak a lakhatás, a szolgáltatások hiányát illetően a környékükön. Az őket lázító aggitátorok azt állítják, a problémáikért a menekülteket kell hibáztatniuk, pedig nem ők a hibásak. Haragjukkal a kormányhoz kellene fordulniuk.

A Gyermekügyi és Integrációs Minisztérium is megszólalt az eset kapcsán. Közleményében az áll, hogy a megfelelő szálláshoz való hozzáférés jelenleg erősen korlátozott, különösen a nemzetközi védelmet kérelmezők számára. A minisztérium a probléma kezelésére minden felajánlott szálláslehetőséget igénybe vesz, legyen az épület vagy sátras megoldás. 2023 eleje óta több mint 5300 férőhelyet vettek használatba a nemzetközi védelmet kérelmezők számára, valamint több mint 5000 ágyat az ukrán háborús menekültek számára.

Az egyik sátorlakó azt mondta, hogy nem bajt okozni jött az országba. Az utcán élve arra vár, hogy munkavállalási engedélyt és szállást kapjon.

Forrás: thejournal.ie

Comments are closed.