Fegyvertartás legálisan
A fegyvertartási engedély igényléséhez ki kell tölteni egy formanyomtatványt (FCA – Firearm Certificate Application), amit be lehet szerezni a rendőrségen, illetve letölthető a netről. A nyomtatványt fényképpel kell ellátni, egy részét pedig orvos tölti ki. Ha az igénylő első alkalommal folyamodik fegyvertartási engedélyért, két tanúnak kell kezeskednie az illető személyéért. A tanú nem lehet a rendőrség tagja. Az igénylőnek minimum 16 évesnek kell lennie.
A papírmunka mellett a fegyvertartási engedély igénylésének része €80 befizetése. A lövészképzésen való részvételt is igazolni kell, ez a tanúsítvány 40 euróba kerül három évre. A fegyvertartási engedélyt postán keresztül juttatják el a tulajdonosához, és szintén három évig érvényes a lőfegyver típusától függetlenül.
Minden olyan íjpuska, szigonypuska és légpuska, amelynek a lövedéke kezdősebessége meghaladja az 1 joule-t, a törvény szerint lőfegyvernek számít, vagyis használatuk fegyvertartási engedélyhez kötött. Ez vonatkozik a paintballnál használt festéklövedékre is, valamint az airsoft lőfegyverekre és egyéb valósághű utánzatokra. Ez utóbbiak engedély nélküli birtoklásáért és használatáért akár 5 év börtönbüntetés is járhat.
Tiltott fegyverek
A gázspray, borsspray és elektromos sokkoló használata tilos Írországban. Ezek importálását és birtoklását is büntetik. A törvény megkülönböztet bizonyos támadó fegyvereket, mint például a sétabotba rejtett tőr, a pengével ellátott ernyő, a kéz- illetve lábfejre illeszthető karmok, a pillangókés, a fúvócső vagy a macséta stb. Ezeknek a gyártásáért, importálásáért, eladásáért, kölcsönzéséért valamint birtoklásáért 7 év börtönbüntetés szabható ki. A katana/szamuráj kard 2009 óta kivételt képez, de csak akkor, ha műgyűjtő vagy harcművész igényel hozzá engedélyt.

Comments are closed.