Az e-cigaretta folyamatosan vita tárgyát képezi, de ennek ellenére a népszerűsége töretlen. Állítólag az Egyesült Államokban olyan divatos lett, hogy többen használják, mint a hagyományos cigarettát. Az Európai Unió engedélyezte ugyan a forgalmazását, ám egyelőre országonként változó, hogy hol lehet hozzájutni, és milyen körülmények között szabad használni. Az az egy biztos, hogy 18 év alattiakat az unió egyik országában sem szolgálhatnak ki vele.

Egészségre káros hatása miatt Magyarországon egy kalap alá akarják venni a hagyományos dohányáruval, ami azt jelenti, hogy ugyanazok a törvények vonatkoznának az e-cigire, mint a cigire. Az új szabályozás bevezetését idén nyárra tervezi a kormány. Az új törvény értelmében a kizárólag e-cigaretta forgalmazásával foglalkozó üzletek be fognak zárni, hiszen az e-cigaretta fel fog kerülni a trafikok polcaira a cigaretta mellé. Sőt, az új szabályozás tiltani fogja a neten keresztül történő beszerzését is.

Káros vagy nem káros?

Az e-cigaretta használata egyértelműen egészségre káros, de bizonyítottan kevésbé ártalmas, mint a hagyományos cigaretta. Számos rákkeltő összetevője van, de az e-cigaretta hívei szerint nem mindegy a mérték, mivel az e-cigi gőze csak elhanyagolható mennyiségben tartalmaz káros és rákkeltő anyagokat, főként a dohányfüsttel összehasonlítva. Egyelőre semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, hogy az e-cigarettából származó gőz passzív belélegzésének lennének káros hatásai. Kiemelik például, hogy a nitrozaminok jelenléte a dohányfüstben az e-cigarettánál mérhető értékek négyszázszorosa, továbbá hogy toxikológiai szempontból sokkal magasabbak a kockázati tényezők dohányfüst esetén, mint az e-cigarettánál.

Bár főként dohányosok szoknak át az e-cigarettára, és nem a nemdohányosok szoknak rá, az ellentábor mégis kapudrognak tekinti, vagyis szerintük a használata könnyen függőséghez, illetve a hagyományos cigarettára való átálláshoz vezet. Annak ellenére, hogy a kiskorúak hivatalosan nem juthatnak hozzá, mégis egyre több 18 év alatti próbálja ki az e-cigarettát. Az újabb szabályozások elsősorban arra irányulnak, hogy a fiatalok ne tekintsék veszélytelennek az e-cigaretta használatát. Egy amerikai tanulmány szerint az elektromos cigarettát szívó tinédzserek és fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel szoknak rá a rendes cigarettára, mint azok, akik nem használnak e-cigarettát. Hollandiában például éppen ezért idén májustól lép érvénybe az e-cigaretta reklámozására vonatkozó teljes tiltás, illetve kötelezővé teszik, hogy a termék dobozain feltüntessék annak egészségkárosító hatásait.

Írországban az e-cigaretta használata bárhol legális, viszont bármely helyszín tulajdonosának jogában áll megtiltani azt. Így fordulhat elő, hogy például az egyik bevásárlóközpontban „rá lehet gyújtani”, míg a másikban nem, bizonyos munkahelyeken tolerálják, más munkahelyeken meg nem. A tiltást egyértelmű táblák és feliratok jelzik.

Aki utazás előtt áll, és e-cigarettát használ, annak érdemes utána néznie, hogy úticélja helyén milyen szabályok vonatkoznak az elektromos cigire. Spanyolországban és Franciaországban például tilos nyilvános helyen elektromos cigarettát használni, de semmilyen korlátozása nincs Görögországban, Törökországban, Csehországban, Romániában, Horvátországban vagy az Egyesült Királyság területén. Belgiumban, Szerbiában és Szlovéniában viszont ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a hagyományos cigarettára.

Comments are closed.