Mivel még soha nem vettünk részt pizsama napon, igyekeztem utána olvasni, hogy mi is ez. A net tanúsága szerint a pizsamás figyelemfelkeltés bevett szokás itt Írországban, és általában nem öncélú. Elsősorban adománygyűjtést szoktak így rendezni, vagyis a résztvevő iskolákban és munkahelyeken a pizsamában érkező tanulók és kollegák kisebb összeggel járulnak hozzá például valamelyik kórház költségvetéséhez, vagy támogatják egy-egy súlyos betegség kutatását. Ennek megfelelően egy évben akár több pizsama napot is tarthatnak, ami jó hír azoknak, akiknek ez a kedvenc viselete. Ahogy a mi példánk mutatja, egyéb célzattal is rendezhetnek pizsama napot, ha egy kis mókát akarnak vinni a tanulásba. Jelen esetben a gyerekek úgy tanulnak a telet átalvó állatokról, hogy közben a kedvenc pizsamájukban parádézhatnak.
A dologhoz hozzátartozik, hogy Írországban hihetetlen széles skálán mozog a pizsamaválaszték. A csipke hálóingtől a bársony kezeslábason át a mesefigurás kétrészesig minden kapható. Mivel standard utcai viselet nem létezik, vagyis Írországban bármilyen ruhadarab bármivel kombinálható, előfordul, hogy a hivatalos pizsama napon kívül is pizsamában szalad le valaki a boltba. Ettől egy magyar embernek lehet, hogy elkerekedik a szeme, de a helyiek észre sem veszik.

Comments are closed.