Emberünk, anyus és a gyermek fázik. Gáz-központi fűtésük van, vagyis volt, mert jelenleg nem működik. Január, kint 4 fok, influenzajárvány, fűtés nélkül ez nem mókás.

Először csak a földszinti három radiátor adja meg magát. Emberünk kicsit tanácstalan, mert míg Magyarországon a víz-, gáz-, fűtésszerelő az egy ember, itt nem. Írországban külön van a vizes, meg külön a gázos ember. Emberünk, miután légteleníti az összes fűtőtestet, de a helyzet változatlan, tesz egy próbát a vizes emberrel. Hétvégén az a csoda, ha valamelyik szerelő felveszi a telefont. Emberünk felhív négyet, mind ki van kapcsolva. Az ötödik felveszi, de csak csütörtökre ígéri magát. Anyus és emberünk úgy döntenek, mivel sok választásuk nincs, addig lent marad a hősugárzó. Lelkiekben készülnek a több napos várakozásra, de valami csoda folytán a vizes ember felhívja őket másnap, hogy késő délután még be tudja őket szorítani. Nagy az öröm, emberünk ugyan dolgozik, de anyus tartja a frontot, fogadja a szerelőt, egy köpcös fickót, aki nagyon írül hadarja az angolt, vagyis anyus majd átesik a fülén, hogy megértse. A szerelő matat fent, matat lent, közben beszél – ki tudja, mit -, de a lényeg, hogy a fűtés megindul. Anyus fizet 100 eurót. See you, elköszön a szerelő. Ám pont mielőtt emberünk hazaérne a munkából, az összes fűtőtest leáll, most már nemcsak a földszinten, de az emeleten is. Emberünk újratárcsázza a szerelőt, aki csodálkozik a fejleményeken, de legnagyobb sajnálatára már csak holnap tud hozzájuk visszanézni. Másnap tiszteletét is teszi. Megint matat fent, matat lent, és a fűtés beindul. Anyus arra gondol, ha a radiátorok csak akkor működnek, amikor ez az ember itt van, hát megágyaz neki a kanapén. Emberünk szerint viszont erre semmi szükség, aludjon csak a szerelő a saját ágyában.

Meleg a ház, de jön a hétvége, és mit ad Isten, péntek éjjelre megint nem reagálnak a radiátorok. Emberünk reggel újra telefonálgatni kezd, de mivel szombat van, egy ideig senki szóba nem áll vele, majd egyszer csak a sokadik felveszi, és azt mondja, csütörtök. Emberünk úgy dönt használtan vesz egy olajradiátort, hogy átvészeljék a következő napokat. Azért küld egy üzenetet a vizes embernek is, hátha reagál. A fickó bár nem válaszol semmit, hétfőn váratlanul becsenget anyushoz. Matat alul, matat felül, de a fűtés csak nem indul, majd elhadarja anyusnak, hogy ez már nem vizes probléma lesz, hanem gázos, szóval megadja a kollega számát. A gázos ember a telefonba csak annyit mond, hogy menni fog hozzájuk, csak még nem tudja, hogy melyik nap és hánykor. Anyus pislog kettőt, hát akkor egyelőre ehhez se kell alkalmazkodni, gondolja, és elmegy a gyermekért az iskolába. Hazaérnek, a gyermek nem panaszkodik, mivel az olajradiátor jól dolgozik. Neki gondja nincs a hideggel, csak ha pisilnie kell, mert a fürdőszoba azért elég hűsi. Anyus mosogat, a víz legalább jó meleg, amikor rácsörög a gázos ember, hogy akkor ő most jönne, de már azonnal. Anyus abbahagyja a mosogatást, és nekiáll, hogy gyorsan lepakolja és elhúzza a polcos állványt a gázbojler elől.

Megjön a gázos ember, nem is egy, hanem mindjárt kettő. Kopaszok, nagydarabok talpig feketében, úgy festenek, mint a kidobóemberek. A kutya ugatja is őket veszettül, és ugrik egy nagyot, persze nem előre, hanem hátra, mert szegény eb nagyon be van szarva, úgy hogy anyus és a szerelők is jót nevetnek rajta. A két kopasz matat alul, matat felül, anyus ezt már jól ismeri, inkább leül. Fél óra erőlködés után megosztják vele a diagnózist, mi szerint ez nem gázos probléma, ez vizes probléma. Anyus pislog. Akkor most ez mit jelent? Azt, hogy hívja fel azt a fickót, akitől az ő számukat kapta, a Noelt, amit a két kopasz úgy ejt, hogy “Nól”. Anyus nem boldog, meleg nincs, de legalább nem kell fizetni a kiszállásért. See you, köszön a két kopasz, mire a kutya még morog egyet, de szigorúan csak anyus lába mellől, majd a betolakodók távoztával ő is az olajradiátor mellé telepedik, és nyikkja sincsen egészen addig, míg megint csengetnek. Olyan őrülten ugat, hogy anyus kénytelen behúzni maga mögött a bejárati ajtót, amíg szót vált az érkezőkkel. Hittérítők, vagy valami olyasmi. A két utcával lentebb lévő templomba invitálják meg. Bár anyus jelzi, hogy nem vallásos, templomba csak a gyermek karácsonyi műsora miatt szokott járni, amit az iskolával adnak elő, a férfi erősködik, hogy minden misén szívesen látják. Ad újságot, prospektust, szórólapot, ami arra figyelmeztet, hogy a gyerekek túl sokat időznek a számítógép előtt, és bónuszként egy szerencse medált, rajta Máriával, aki minden rossztól megvéd. Ez utóbbinak a gyermek nagyon örül, tök mindegy kit ábrázol, a szerencse medál az szerencse medál. Oda is teszi az egyenruhájára, hogy holnap el ne felejtse felvenni.

Emberünk is hazatér, addigra már se szerelő, se hittérítő nincs a házban. Várja az otthon melege, de egyelőre csak átvitt értelemben. Mikor emberünk meghallgatja anyus beszámolóját a két kopaszról, kicsit megemelkedik a vérnyomása, de szalad a gyermek, és mutatja a kincsét. Szerencse medál! Emberünk kérdőn néz anyusra. Ez itt tényleg Szűz Mária? Anyus mesél a hittérítőkről. Biztos azért jöttek, mert Blue Monday van, elmélkedik. Mi? Kérdez vissza emberünk. Blue Monday, az év legdepressziósabb napja, január harmadik hétfője. Emberünk elgondolkodik. Az átlagnál azért nem volt rosszabb napja vagy igen? Biztos azért hívtak minket a templomba, hogy reményt adjanak, miközben össze-vissza depressziózunk, mosolyog anyus. Ha a szerelők sokáig folytatják még ezt a passzolgatást, lehet, bevállalunk egy misét,ott legalább megy a fűtés. Na, annyira azért nem rossz a helyzet, Blue Monday ide vagy oda emberünk igyekszik megőrizni az optimizmusát, és inkább felhívja “Nólt”. Megint. Holnap este jön. Szurkoljatok!