Miután felkeltem hatkor, és elindultam dolgozni, félóra gyaloglás után rájöttem, hogy ma szabadnapos vagyok. Na, sebaj. Legalább még a buszmegállóban sikerült észbe kapnom, és nem utaztam át a másik városba. Pisilnem kellett, gondoltam, beugrom a bevásárló központba. Ők meg úgy gondolták, hogy ehhez még túl korán van. A pisiléshez? Mindegy. Zárva volt. A legközelebbi nyilvános vécé a Tescoban van. Irányba álltam, aztán hajrá. Bár útközben majdnem megtiszteltem egy bokrot, csak kibírtam a célállomásig. A megkönnyebbüléstől úgy megnőtt az agykapacitásom, hogy eszembe jutott, a családnak kenyér kell. Bementem kenyérért, és sikerült megtalálnom a ruhaosztályt. Van ez így. A kezembe akadt egy akciós farmer, ami ránézésre pont a méretemnek tűnt. Mentem vele az önkiszolgáló kasszához, de amint beszkenneltem, kiírta, hogy mindössze 5 cent. Az a drága, tiszta lelkem nem engedte, hogy lelépjek az 5 centes farmerrel. Vagy csak simán hülye vagyok. A lényeg, hogy szóltam az eladónak. Az eladó próbálkozott ezzel, azzal, semmire nem reagált a gép. Azt mondták, várnom kell a menedzserre, ő majd megoldja a problémát. Vártam, közben félpercenként válaszolnom kellett a kassza kérdésére, hogy szeretném-e folytatni a tranzakciót. Áááá. Na, ehhez volt túl korán! Csak, hogy kerek legyen, a mobilom is elkezdett pityegni. Mint kiderült, este nem jól raktam fel a töltőre, így 20 százalék alá esett. Jó, végre visszajött a hölgy, hogy sajnos, nem tudom megvenni a farmert, mert azért. Oké, már nem érdekelt, csak mentem volna ki. Nyúlok a szatyromért, mikor újra megállít a hölgy, hogy a menedzser szólt, hogy mégis enyém a nadrág. Kérdezem, mennyiért. Mire azt mondja, ingyen. Ingyen? Ingyen. Nekem még ilyet boltban nem mondtak. Nem kamu, ingyen kaptam egy farmert a Tescotól. Így már megérte hajnalban felkelni, potyára elindulni dolgozni, hogy aztán büszkeségről, emberi tartásról és szégyenérzetről konzultáljak a húgyhólyagommal másfél kilométeren át.