V. Ákos úgy utazza be a világot, hogy közben a street art egyik népszerű műfaját űzi, élőszoborként dolgozik. Néhány hete a dublini közönséget szórakoztatja.

Ákos országról országra jár, megy az orra után, vagyis a Nap után, mert szoborként nem elhanyagolható szempont az időjárás. Korábban inkább vászonra dolgozott, illetve színházakban festett díszletet, napjainkban azonban önmagából készít műalkotást. 2008-ban Spanyolországban gondolt először arra, hogy kipróbálja ezt a szakmát, miután hónapokig nem sikerült egyéb munkát találnia. Két éven át számos andalúziai utcai fesztiválon vett részt, megfordult Sevillaban, Cádizban, Motrilban, Malagan és Huelvan is. Sok napsütötte órát töltött a spanyol fővárosban, Madridban. Bármikor bárhol felléphetett, a hatóságok nem kötözködtek vele. A helyi rendőrökkel két mondatnál többet csak egy alkalommal váltott, amikor figyelmeztették, hogy részeg szurkolók tartanak arra, és a saját biztonsága érdekében, lehet, jobb lenne, ha tanyát bontana.

2010-től Londonban dolgozott. Ott három évig nagyon jó volt – meséli. – Főleg a Covent Garden és a London Eye környékét szerettem. A 2012-ben rendezett nyári olimpiai játékok hatására azonban túl sok illuzionista, mutatványos és egyéb művész akart az utcán fellépni. Főleg a lebegő kollegák, vagyis akik azzal trükköznek, mintha a levegőben ülnének, mint valami indiai csodafakír. Valaki nagyüzemben kezdte toborozni az embereket ehhez a mutatványhoz – magyarázza Ákos. Abban az időben még nem volt engedélyhez kötve az utcai szereplés, de miután így megszaporodtak, maga Ákos is aláírta azt a petíciót, amiben az engedély bevezetése mellett érveltek, ahogy Ákos fogalmaz, hogy tartsák a nívót. Azóta már kell is a hivatalos jóváhagyás az utcai produkciókhoz. Ákos mindenesetre továbbállt.

A mozdulatlanság művészete sok utazással jár

Hány országban fordultál meg? Dolgoztam Portugáliában, főleg Lisszabonban. Jártam Prágában, ahol ötven korona az engedély, de senki nem ellenőrzi. Berlinben nem tiltották az utcai szereplést, de akármilyen indokkal belekötöttek az emberbe. Ott nem tetszett a hangulat, és sok volt a lebegős kollega is. Dél-Afrikában nem kaptam meg az engedélyt, Fokváros utcáit róva úgy tűnt nekem, mintha a fellépők nem saját szakállra dolgoznának, mindenesetre gyanús volt, hogy minden kollega előtt ugyanolyan perselyben gyűlt a pénz. Kanadából kitoloncoltak. Pesten is próbálkoztam, de nem kaptam engedélyt, fennakadtam a bürokrácia hálóján. Pécsett azért részt vettem egy bajnokságon, ahol közönségszavazat alapján első helyezett lettem – sorolja.

Mivel Ákos Oroszországban született, ezért anyanyelvi szinten beszél oroszul, illetve nincs gondja a spanyollal és az angollal sem, vagyis nyelvismerete megkönnyíti a gyakori helyváltoztatást. Ha úgy érzi, itt az ideje továbblépni, nem feltétel az sem, hogy ismerőshöz érkezzen, könnyen teremt kapcsolatot, előbb utóbb mindenhol akad jó társaság. A mozdulatlanság művészete sok utazással jár, nem érdemes nagy pakkal jegyet váltani. Dublinba egy 80*50*30-as kofferral érkeztem- meséli. – Ebbe belefért a sporttáskányi boszi táskával (vagyis a jelmez), a festő cuccom, pár félkész festményem, és a ruháim is. Az utóbbiból gyakran improvizálnom kell a helyi időjárási viszonyokhoz – mosolyog.

„Ahol hagynak dolgozni, ott meg tudok élni.”

Ákos általában napi négy-öt órát pózol az utcán, s mivel munkájának kulcseleme, hogy mozdulatlan maradjon, óhatatlanul kivívja magának olyan emberek figyelmét is, akik ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy addig piszkálják, amíg meg nem mozdul. Előfordul, hogy lecsapják a sapkáját, de Ákos igyekszik nyugodtan tolerálni. Ha nagyon elege lesz, rágyújt egy cigire, vagy egyszerűen haza megy. Munkájának lényege a szórakoztatás, politikai üzenetekkel nem borzolja a kedélyeket. Rettentően furdalja az oldalam, az élőszobrozásból tényleg meg lehet élni? Ahol hagynak dolgozni, ott meg tudok élni – bólogat Ákos. Bár nyilvánvalóan ez egy sajátos életforma, ami nem passzol a gyűjtögető fogyasztói társadalomba.

Na és milyen Dublin? Az engedélyt könnyen gyorsan megkaptam. Munka közben jól látható helyre tűzöm, a rendőr csak rápillant, nem is kérdez semmit – magyarázza. – A szabályok egyértelműek és világosak. Két óránként új helyen kell fellépnem. Szerencsére itt főleg utcai zenészek dolgoznak. A nagy szél, eső nem barátom. Nincs értelme kint maradnom, amikor a járókelők behúzott nyakkal sietnek, hogy fedett helyre kerüljenek. Ugyanakkor azt már Ákos is kitapasztalta, hogy eső és eső között lényeges különbség van itt a smaragd szigeten, és a szeszélyes időjárás ellenére kezdi megkedvelni Írországot. Egy ideig még biztosan marad, hogy érdekes színfoltja legyen a dublini utcáknak.