Az erősen katolikus zöld szigeten 1993-ban oldották fel a homoszexualitás törvényi tilalmát, majd 2011-ben engedélyezték az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát. Az azonos neműek házasságkötésének engedélyezéséhez alkotmánymódosítás szükséges, amely csak népszavazás útján lehetséges.

A napokban Leo VARADKAR, egészségügyi miniszter, a nyilvánosság előtt vállalta homoszexualitását, amely egyébként soha nem volt titok. A bejelentést megelőzően a kormányfő támogatásáról biztosította a 36 éves minisztert. A ’80-as évekig a római katolikus egyház komoly befolyással bírt a helyi belpolitikára, így Varadkar tettével először fordult elő Írország történelmében, hogy egy kormánytag nyíltan felvállalta homoszexualitását.

Az előzetes közvélemény-kutatások szerint az írek közel kétharmada támogatja a melegházasságok engedélyezését. Míg például a vízdíj bevezetése miatt százezrek tüntettek az utcákon, neki támadtak a vízművek alkalmazottainak, illetve a rendőröknek, akik rendet próbáltak teremteni, addig a melegházasság engedélyezésével kapcsolatban még semmilyen atrocitásról nem számoltak be a hírek.

Ha Írországban is legalizálják a melegházasságot, a smaragd sziget lesz a tizenharmadik európai uniós ország, ahol törvényes lesz az azonos neműek házasságkötése. A sort Hollandia kezdte 2001-ben, majd Belgium, Spanyolország, Svédország, Norvégia, Portugália, Izland, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia és Luxemburg után 2014-ben Finnország is követte a példájukat.

Comments are closed.