A statisztika alapján Írország lakosságának 11,8 százaléka külföldi születésű, ami háromszorosa az uniós átlagnak (4,1%), vagyis lefordítva 1000 lakosra 5.5 szerzett állampolgárság jut. Egy másik szempont szerint vizsgálva 100 külföldi születésű lakosra 4.6 szerzett állampolgárság jut.

Ki igényelhet ír állampolgárságot?

Ahhoz, hogy valaki megszerezhesse az ír állampolgárságot meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. A kérvényezőnek minimum 18 évesnek kell lennie. (18 éves kor alatt csak akkor kérvényezhet, ha már házas ember.) Ügyének elbírálásakor átvizsgálják az előéletére vonatkozó adatokat, szerepel-e a neve bűnügyi nyilvántartásban, van-e priusza, illetve a kérvényezés időpontjában van-e folyamatban valamilyen eljárása ellene. A kérvényében ezeket az információkat pontosan fel kell tüntetnie. (A közlekedési kihágást is be kell vallani.)

A kérvényezőnek 5 éven át bejelentett állandó lakcímmel kell rendelkeznie Írországban a kérvény beadását megelőző 9 éven belül. A kérvényezőnek bizonyítania kell, hogy ezalatt az idő alatt önellátó volt, fenn tudta tartani önmagát és a családját, illetve igazolnia kell, hogy a kérvény benyújtását megelőző 3 évben nem szorult állami segélyre.
Minden kérelmet egyénileg bírálnak el, vagyis bizonyos esetekben eltekintenek attól, ha a kérelmező nem felel meg minden kritériumnak.

Az állampolgárság igénylésének folyamata

Az állampolgárság igénylésének első lépése egy formanyomtatvány beadása (current versions of the application forms on the INIS website ), amelynek díja €175. A kérvényezőnek az adatközlésen túl hűségnyilatkozatot kell tennie, amelyben megfogadja, hogy tiszteletben fogja tartani Írország demokratikus értékeit. Továbbá alá kell írnia egy szándéknyilatkozatot, hogy a közeljövőben Írország határain belül kíván élni.

A kérvényező kap egy hivatkozási számot. Ha kérelmének beadását követően bármilyen kérdése, problémája akad, akár telefonon, akár írásban, ezzel a számmal tudja intézni az ügyét. A megfelelően kitöltött kérelmek általában 6 hónapon belül feldolgozásra kerülnek.

Ha a minisztérium elfogadja a kérelmet, levélben értesíti a kérelmezőt a további teendőkről. A dokumentációnak és az állampolgárság hitelesítésének további díjai vannak.

Application on behalf of a minor €200
Widow, widower or surviving civil partner of Irish citizen €200
Refugee, stateless person or programme refugee No charge
Other €950

Az állampolgárságot igazoló dokumentumokat egy ünnepi ceremónia keretein belül adják át. Az érdeklődők számára bővebb információ itt: http://www.inis.gov.ie/

Comments are closed.