Kényszeradoptálás, nyílt örökbefogadás
Szeptember 4-5-én Corkban nemzetközi konferenciát tartanak az örökbefogadás fogalmának újraértelmezéséről, az adoptálás jogi hátteréről és gyakorlati megvalósulásáról, a gyermekek jogairól, valamint az abortusz törvényről, amelynek módosítása jelenleg is folyamatban van.
A felszólalók között szerepel Philomena Lee, aki a kikényszerített örökbeadásról fog beszélni, melynek évtizedekkel ezelőtt ő maga is áldozatául esett. Történetét 2013-ban filmen örökítették meg Judi Dench főszereplésével. Az alkotást több kategóriában Oscar-díjra jelölték.
A konferencián beszélni fog Nick King is az azonos nemű párok általi örökbefogadással kapcsolatban, ami ugyancsak kényes téma a zöld szigeten.
Újra napirendre kerül a nyitott örökbefogadás kérdése, amelyre Írországban jelenleg nincs mód. Az adoptálásnak ez az a fajtája, amikor az örökbefogadók és az örökbeadók ismerik egymást. Ilyen esetekben az adoptálni kívánók akár már a terhesség ideje alatt tarthatják a kapcsolatot a vérszerinti szülőkkel, valamint jelen lehetnek a szülés pillanatában is. Az adoptálás után csak a feleken áll, hogy milyen intenzív kapcsolatot tartanak fenn egymással.
Jelenleg Írországban az örökbefogadás törvényi kontrollálása az Adoption Act 2010 szerint történik. Ez viszonylag frissebb jogi szabályozásnak számít, de Dr. Aisling Parkes – a konferencia egyik szervezője, egyetemi adjunktus – szerint a nemzetközi összehasonlítás próbáját mégsem állja ki. Írországban az örökbefogadás hosszadalmas és pénzigényes procedúra.
Az eseményt az UCC-ben (University College Cork) tartják. A részvételi díj €50. Képzett jogászok és diákok számára a belépés díjtalan.

Comments are closed.