Lateo Pax Világában a mosoly erejéről

A WMN online újság hónapokig írt történeteket a mosolyról. Engem is megihletett! Fogtam az okos gépemet, leírtam egy emlékemet.

Irországban élek jó ideje. Az itt töltött idő sokat csiszolt a jellememen. Nyugodtabbá, elfogadóbbá, nyitottabbá váltam. Ma már kívülállóként látom, mégis közel érzem a lelkemhez az otthoniakat. Sokszor látogatok vissza a szülőhazámba. Igaz célirányosan csak az orvoshoz és a családhoz. Ez azért is alakult így mert sajnos a múltban elég sok rossz visszajezést kaptam. Belekötöttek az önkifejezésembe: a tetoválásimba, a kalapjaimba, az öltözködésembe, ahogy a Világot szemlélem és ahogyan élek benne. “Nem, nem vagyok bolond”- volt a válaszom legtöbbször ezekre a reakciókra, “pusztán úgy élek ahogy érzek” és az utóbbi időben ezt nyíltabban felvállalom.

Sokaknak téves elképzeléseik vannak a külföldön élő magyarok anyagi helyzetével kapcsolatban. Itt és most üzenném, hogy Dublinban sem cukorból van a kerítés (vega vagyok, persze hogy nem írok kolbászt…), keményen megdolgozom azért, hogy be tudjam fizetni a számláimat.

Nekem is vannak gondjaim, de tudom megoldhatóak. Nem hagyom, hogy ezek befolyásolják a cselekedeteimet mások irányába.

Magyarországon a politika, munkanélküliség, oktatási, egszségügyi nehézségek mindennapi konfliktusba kergetik az embert. A fiataloknak nincs jövőképük. Ez mind teherként nehezedik a társadalomra. A mindennapos harcok szétforgácsolják az életenergiáinkat.

Azt kéne elérni, hogy ne a nehézségekre koncentráljanak és ne egymást bántsák a hétköznapokban a beszólásokkal, az ítélkezésekkel az emberek, hanem a megoldásra helyezzék a hangsúlyt. Ezt nagyon hiányolom. És a legszomorúbb, amivel a legtöbbször szembesülök otthon -és nagyon nyomasztóan hat- az az, hogy mennyire keveset mosolyognak. Annál inkább panaszkodnak, búskomorak.

A meglátásom szerint kellenek az új nézetek, a régi berögzültségtől való elszakadás. Az élet egy tükör, amit adsz, azt kapsz vissza. Egy nagyon kedves ismerősom szavaival élnék: két ember és minden ember között ott van a jó Isten és egymástol tanulunk.
Mivel ezekkel tisztában vagyok és nem csak osztom az észt, úgy döntöttem adok még egy esélyt és otthon ünnepeltem a születésnapomat. A családtól kértem három napot, hogy annyi év után randizhassak Budapesttel. Semmi célirányosság. Elengedtem minden kellemetlen emléket. Fogtam a legnagyobb bőröndömet és telepakoltam mosollyal. Jó nehéz volt a csomagom, de legalább mindenkinek jutott belőle akivel találkoztam és utólag végiggondolva, nagyon is megérte. Csodás élményekben volt részem. Kezdve azzal, hogy a Duna parton csak úgy szívtam magamba a Napot, aztán faltam a kürtőskalácsot és a lángost. Gyönyörű egy országban élünk, olyan örökségeink vannak, melyeknek messze párja nincsen.
Mosolyomra abszolút vevők voltak a buszon is, sőt a Keletiben egy költözésben lévő pár még oda is jött hozzám. Mikor eltévedtem kedvesen, segítőkészen elmagyarázták a metróvonalakat, kísértek, figyeltek rám. Sőt, nyitottságomra, annyira befogadóak voltak páran, hogy kellemes beszélgetesekbe bonyolódtunk. Jazz estre is eljutottam ajánlás alapján, amit egy új, kedves ismerőstől kaptam- életem a Jazz. Imádtam. A muzsikátol még a lelkem is mosolygott, mindenki arcán felhőtlenség. Meg kellett ezt osztanom a facebookon, azt a pillanatot mikor éppen lőttem el a kamerát és a szakszofonos rám pillantott, -akkor én is kaptam egy mosolyt. Amit sosem fogok feledni, mert ott akkor a zene mindannyiunkat mámorban (a szakszofonos majdnem teherbe-) ejtett. Annyira feltöltött, hogy a szállásomig félútig sétálva mentem, közben gyönyörködtem a kivilágitott városban. Életem legjobb randija volt (bocsi srácok) . Másnap reggel elmentem egy csodás vegán étterembe. Ha akkor abban a pillanatban meghaltam volna, boldogságban, mennyei ízmármorban tettem volna meg. A tulaj Dublinban élt, sokat beszélgettünk arról, hogy ha mindenki hazajönne és hozná magával a kint szerzett tapasztalatokat, akkor egy sokkal élhetőbb világot tudnánk magunknak itt teremteni. Mikor a félelmeimről vallottam, bátorított, hogy költözzek haza. Ő is elmesélte a történetét, hogyan kezdett bele a vegán életmódba, aztán mennyire fontos lett számára, hogy megoszthassa a tapasztalatait másokkal. Majd a párjával éttermet nyitottak, és ma ételkülönlegességeiket a húsevők is előszeretettel fogyasztják. Az amit az ő szemében láttam, az az a lelki állapot, az az erő ami előre viszi az embert az életben.

Én csak egy mosollyal tudok bátorítani mindenkit, hogy találja meg ugyanígy a maga lelkesedését.